Mesevilág

Gyere velünk egy új világba!!!

• 

Elveszve a sorok között

 

5. fejezet

 

Olyan furcsa volt számukra ez a hír, olyan hihetetlen. Eddig egy percük sem volt vissza gondolni a régi életükre, családjukra. Most viszont... mintha megállt volna az idő mindkét lány számára, elmerengtek a csodás közel jövőben, hogy vajon milyen is lesz újból találkozni a szüleikkel, barátaikkal.

-De mi van ha annyi idő telt el már, hogy nem is emlékeznek már ránk többé?- mondta halkan Botta.

- Ők a szüleink, biztos hogy emlékeznek majd ránk!- vigasztalta őt testvére.

- Remélem igazad van!

-Szóval most segítettem nektek, így elvárom hogy ti is segítsetek abban amit megígértetek.- vágott szavukba Homa úr.

-Igazad van, megérdemled a segítséget, mutasd hova kell mennünk- szólt Bexi.

Homa rögtön a sűrű rengeteg felé mutatott, ami egyben sötét, és nagyon félelmetes is volt

-Hűha, ezen át kell mennünk-kérdezte kicsit félve Botta ahogy közben segített Ellynek feltápászkodni.

-Ne féljetek lányok- mondta halkan, kimerülten Elly- Hiszen annyi mindent végig csináltatok már, ez is sikerül majd.

- Akkor most nem kapunk semmi segítséget, varázslat nélkül kell megtennünk az utolsó utunkat- kérdezte Bexi.

-Igen és nélkülem- válaszolt Elly.

A lányok úgy érezték hogy teljesen magukra hagyták őket, de Elly barátságos bíztatása, mintha erőt öntött volna beléjük, és ezzel a tudattal, elindultak a sötét, és rettentő fenyvesek felé. Homa mutatta végig az utat. Lassan és csöndbe kellett haladniuk, hogy még véletlenül se zavarják meg az erdőben lakók életét.

Egyszer csak egy nagy zuhanó hangra lettek figyelmesek. -már közeledünk..-mondta Homa úr.

Ahogy haladtak előre, egyre hangosabban lehetett hallani a távolba levő eseményeket, és nem kellett sok hozzá hogy a lányok is megértsék, egy háborúhoz igyekszenek.

-Harcolnunk kel?- kérdezte Botta Homát.

- Meg kell védenünk a birodalom védelmi vonalát, és ehhez csak ti tudtok segíteni nekünk.

És ahogy ezt kimondta, rögtön előbújt minden erdő lakó, kis nyuszik, mókusok. Bejebbről farkasok, mosómedvék, őzek, vaddisznók, medvék. Az a farkas is velük volt akivel Bexi egyszer beszélt már. A két lány végig nézett a kis csapatukon, és megsajnálták őket.

-Tudod mit Homa ez a világ részben a mi otthonunk is úgyhogy tartozunk ennyivel nektek. mondta az eddig félelmet érző Botta.

Homa elmosolyodott, az állatok meg üdv rivalgásba kezdtek.

-Na akkor ne várassuk őket- mondta a két lány mellé érkező ezüst farkas, meglepő módon, emberi szavakkal.

Ahogy kiértek a tisztásra Botta és Bexi teljesen megdöbbent hogy mivel is állnak szembe.

-Ez egy.... egy...ez egy édes háború!- mondta Botta és Bexi egyszerre.

- Cukor háború.- helyesbített Homa úr.

Az égen rengeteg gumi macis cukor záporozott a másik csapat felé, és ugyanígy vissza.

-Tölsétek a habverőket-kiáltotta az egyik katona.

-Jó ég, ez igazi tejszínhab?-csodálkozott Botta, és ahogy kimondta rögtön kilőtték a forró habokat az ellenségre. Egy kis csapat hátul élesítette a bonbonos ágyúkat, és utánna rögtön kiadták a jelzést a tüzelésre.

-Ez nem is tünik vérre menő harcnak.- mondta ismét Botta

-Hát azért a több kilós gumicukrok eléggé kitudják lapítani az embert ha arról van szó. A forró tejszínhab meg ne tudjátok meg hogy mennyire égeti a bőrt- mondta Homa válaszul.

-És ki a gonosz fővezér?- kérdezte egy fucsa de ismerős hang.

A lányok hátra néztek és rögtön felismerték Alakrit aki a távolból futva érkezett, és most alig kap levegőt a sietségtől.

-A gonosz habcsók királynő- és rámutatott Homa a csata mezőn lévő nőre, akinek a feje tényleg olyan volt mint egy habcsók. Öltözetét, színes marcipánok díszítették, cípője étcsokiból volt elkészítve.

-...Az a terve hogy megszerzi az egész birodalmat, és az uralma alá hajtja a népet. Akik nem fogadnak szót neki, ellenkeznek a szava ellen azoknak büntetésül egész életükben édességet kell enniük. -mondta az egyik ágon csücsölő mókus, magas, vékony hangon.

-Az aztán az egészségtelen életmód!-mondta viccesen Botta-.Ezt nem hagyhatjuk! Akkor írány az édességek ellen!

-Helyes!- szólt a testvére, egymásra nézve megfogták egymás kezét és elindultak Homa csapata segítségére.

-Siessünk! Még eltalál valami édes dolog!- sürgette őket Homa. A csata igen csak hosszasnak tűnt, és sokkal veszélyesebb volt mint ahogy képzelték a lányok. Itt-ott már mindent cukormáz és porcukor borított. Minden gőzölgött, de legfőképp habcsók királynő feje. Annyira, hogy szinte már olvadt.

- Tűz!!! Hozzátok a csokis sütiket!!!- kiáltott a királynő. Ekkor hirtelen a sötét ég, kivilágosodott, a felhők eltűntek, és valami sejtelmes, kellemes lágy hang megszólalt:

- Nem szeretem a harcot...- ez után furcsa fehér, csillogó, nyugtató hatású, hűvös, tiszta hószerű kristálypor kezdett szálldogálni az égből. Habcsók királynő és serege, eltűnt. Úgy tűnt, mintha havazna, pedig nem. a cukormáz, cukorpor, nem látszott már. Valami furcsa ugrott le egy fáról. Zöld páfrányruhás, szőke hosszúhajú, varázslatos lány, vagyis tündér volt.

- Lányok!!! Hát itt vagytok végre sikerült kijönnöm az erdőből!- lihegett Elly, miközben szemügyre vette a szőke, kékszemű tündért.

- Te mit keresel itt?-szólalt meg a tündér.

- Mi az hogy én mit keresek itt? Te miért vagy itt?- vitatkozott Elly és a másik tündér.

-Ti ismeritek egymást?- kérdezte Botta és Bexi egyszerre. Alakri egy fa alatt, almaevés közben, lelkesen figyelte az eseményeket.

A két tündér figyelembe se vette azt, hogy nincsenek egyedül, csak vitáztak.

- Bár ne ismerném!- fonta össze a szemöldökét a szőke lány majd egymásba tett karral félig hátrafordult.

- Máig se mondtad el nekem, hogy mi bajod van velem. Itt az idő, hogy végre feltárd!- jelentette ki Elly. A lányok csatlakoztak Alakrihoz és leültek ők is a nagy fa alá.

- Hát nem emlékeszel?- kérdezett vissza  a tündér, majd folytatta- Miattad nem lehettem én is vizitündér!!! Pedig tudtad, hogy mennyire szerettem volna az lenni!!! -Elly meglepően, nyugodtan nézett maga elé.

- De nem tehetek róla!!! Igen, tudtam, hogy mennyire szerettél volna az lenni, de nem én határozom meg, hogy ki lehet vizitündér! Ezt te is tudod nagyon jól!!!- mentette magát Elly. Eközben, a madarak hirtelen felrepültek, ki az erdőből valahova máshova. Később az összes állat kimenekült az erdőből át a réten ahol a tündérek veszekedtek. De vajon miért? A lányok, Alakri, és Elly, észre sem vette ezeket a jeleket. Csak egyvalaki tudta mi ez. Az, aki készült valamire. Az a valaki, tudta, hogy mi lehet ez, és csak ő figyelt rá. De ki ez a valaki? Botta és Bexi hirtelen az égre tekintett. Olyant láttak, amilyent még soha. Az ég olyan volt, mintha a felhők lángban égtek volna. Vöröses árnyalat sugárzott belőle és néha kék hullámok látszadoztak rajta. Látták, hogy egy hatalmas madárraj sietve szeli az eget, mintha valamitől menekülnének. Ilyesztő és egyben csodálatos látvány volt. A szellőből szél lett, ami egyre erősebben kezdett süvíteni.

- Alakri mi ez?- kérdezte remegő hangon Bexi és kicsit összébb húzta magát.

- Nem tudom.- Hangzott a válasz, ami kicsit megdöbbentette a lányokat.

- Miaz, hogy nem tudod? Hisz te laksz ebben a világban! Vagy tévedek?- idegeskedett Botta és Alakrira nézett, aki megdöbbenve tekintett a lányokra. Botta furcsálta Alakri viselkedését, egy pillanatra gondolkodott, majd visszafordult és nézte az eget. Alakri arca, elhalványult, és kifehéredett. Valamiért félelemszerű érzés járta át mindedjiküket. A kócos fiú felállt, és odébballagott. Mélyen az erdő felé pillantott, és krétafehér arca még fehérebb lett.

- Bocsi de megmondanád a nevedet?- kérdezte a tündértől Botta.

- A nevem Célia- mondta a kékszemű tündér, aki egyre bátortalanabb lett.

- Célia, ha az én hibám, akkor kérlek, bocsáss meg nekem.- nézett a földre Elly. Céliát átjárta a hideg szél. Ekkor hirtelen berohant az erdőbe.

- Célia várj!!!- kiált utánna kétségbeesetten Elly.

Miért futott be Célia az erdőbe? Nos, hőseink hamarosan megtudták. Elly utána futott az erdőbe, de nem egyedül. Alakri, Botta és Bexi is mentek. Hirtelen mindedjik megállt és csak nézett maga elé. Hogy mit néztek olyannyira? Valami hatalmas szörnyeteg szemezett velük. Előtte pedig egy ismerős tündér. Egy lány, aki szőke, kékszemű és valami csillogó varázsport fújt, a szörnyeteg felé. Célia volt az. A terve az volt, hogy Bottáékat elküldje Médea királynőnek és Ellyn bosszút állhasson. De meggondolta magát. A jó beszéd, Elly magyarázó és kétségbeejtő szava, megtörte Célia bosszúvágyát.

A szörny hatalmas volt, hátán szárnyak amik szürkék és egy foga volt akkora, mint egy cápa. Lábairól nem is beszélve egy lábán volt 10 gyilkosbálna méretű köröm ami olyan éles volt, mint a legélesebb kard. 4 lába volt. Farka akár egy sárkányé de ezen még buzogány is volt. A lányok és Alakri, Ellyvel eggyütt, hirtelen hátraestek. Hogy miért? Célia kezében valami fényes gömbből, csillámok repkedtek ki, ruhája zöltdből fátyolos fehérré változott és egy hatalmas fény!!! Igen, a fény ami miatt hátraestek hőseink. 10 percig csak bámulva néztek maguk elé. De hol van Célia? És a szörny? Senki se tudta megmondani, mi történt igazából, csak sejteni lehetett, hogy mind ez a szőke tündér műve lehetett. Ez az eset óta, se Botta, se Bexi, se Alakri és még Elly sem hallottak többé Célia felől.